JOGÜGYEK

TÁRSASÁGI, CSALÁDI ÉS INGATLANJOG

Dr. Pusztai Zsuzsanna Rita ügyvéd

Bemutatkozás

1994—ben szereztem jogi diplomát a    pécsi JPTE Állam –és jogtudományi Karán, 1997-ben letettem a jogi szakvizsgát. 2010-ig jogtanácsosa voltam  egy banki hátterű lízingcégnek, ahol teljes körű képviseletet láttam el, mind pénzügyi, mind polgári jogi területen.

A pályám legelején ügyvédjelöltként dolgoztam, s az akkor szerzett tapasztalat, az ügyvédi munka sokszínűsége miatt mindig is dédelgetett álmom volt, hogy egyszer én is belevágjak az önálló ügyvédi munkába.

2010 óta vagyok tagja a Pest Megyei Ügyvédi Kamarának.

Ügyvédi megbízásaim kizárólag polgári jogi területről kerülnek ki, ezen belül is főként cégjog, ingatlanjog, követeléskezelés – és a legújabb ”szívügyem” – a családjog területéről érkező megbízások.

Azt vallom, hogy az ügyfeleim magas színvonalú ellátása  és a szakmai kihívásokhoz való alkalmazkodás miatt engedhetetlen a folyamatos szakmai képzés is. 2016-ban az ELTE Jogi Továbbképzőjében Társasági szakjogász címet szereztem. Jelenleg pedig szintén az ELTE-n   a Családjogi szakjogász képzés végzős hallgatója vagyok.

Továbbra is tisztelettel várom mindazon régi és új ügyfeleimet, akik a tevékenyégek között megjelölt szakterületek bármelyikén jogi segítséget, szolgáltatást igényelnek.

Szakterületek

Társasági jog

agsdi-id-card

Cégalapítás

Társaságok alapításának és módosításának, teljes körű cégjogi képviselete

agsdi-bulb

Jogi tanácsadás

Vállalkozások részére jogi tanácsadás, jogszabályi megfelelőség, szerződések 

agsdi-person

Munkajog

Munkaügyi kérdések és jogviták esetén munkáltatói és munkavállalói jogi tanácsadás

agsdi-calculator

Követeléskezelés

Igényérvényesítési eljárás: fizetési meghagyásos és polgári peres eljárás

Családjog

agsdi-share

Bontóper

Képviselet házassági bontóper és házassági vagyonjogi per esetén

agsdi-hands

Gyermek elhelyezés

Szülői felügyelet jogi rendezése, kiskorú gyermek tartása iránti perek képviselete

agsdi-wallet

Házassági Vagyonjog

Házassági vagyonjogi szerződés szerkesztése, ellenjegyzése, jogi tanácsadás

agsdi-eye-closed

Hagyaték

Írásbeli magánvégrendelet szerkesztése, kamarai letétbe helyezése

Ingatlanjog

agsdi-pencil

Adás-vétel

Ingatlanadásvételi szerződések szerkesztése és ellenjegyzése, földhivatali képviselet

agsdi-gift

Ajándékozás

Ajándékozási szerződések írásba foglalása és ellenjegyzése, földhivatali képviselet

agsdi-grid

Társasház alapítás

Társasház alapítás, alapító okirat módosítása teljes körű képviselettel

agsdi-piggy-bank

Adó / Illeték

Az ügyletekhez kapcsolódó vagyonszerzési illetékkel, szja-val kapcsolatos tanácsadás

Társasági jog

Cégalapítás

Jogi tanácsadás

Munkajog

Követeléskezelés

Családjog

Bontóper

Gyermek elhelyezés

Vagyonszerződés

Hagyaték

Ingatlanjog

Adás-vétel

Ajándékozás

Társasház alapítás

Adó / Illeték

Kapcsolat

Irodám a budai agglomerációban, Piliscsaba nyugodt lakóparki övezetében, Budapestől 26 km-re található.

Keressen az alábbi elérhetőségeken vagy hagyjon üzenetet a mellékelt ürlap kitöltésével!

Dr. Pusztai Zsuzsanna Rita

2081 Piliscsaba, Nyárfa fasor 38.

Telefon: +36 20 388 2282

Email: drpusztai.zsuzsanna@jogugyek.hu

8 + 2 =